Kerekesszékes kosárlabda – Próbáltad már…?

Az emberség erejével Alapítvány és a Magyar Telekom Nyrt. együttműködése

A kerekesszékes kosárlabda és a kerekesszékes vívás rejtelmeibe vezette be Az emberség erejével Alapítvány a Magyar Telekom sportnapján, amelyen a cég 3000 munkatársa vett részt. A 2011-es Civil Licit alkalmával az alapítvány által felkínált „Élménypark” elnevezésű érzékenyítő rendezvényt 300.000 forint leütési áron vásárolta meg a vállalat.

A Magyar Telekom a Civil Licit fenntarthatósági aukció elindulása óta minden évben licitálóként vesz részt az eseményen. A 2011-es évben többek között az Emberség Erejével Alapítvány „Élménypark” nevet viselő szolgáltatását vásárolta meg a vállalat.

„A program megvalósítására több egyeztetést követően, 2012. szeptember 8-án a vállalat által megrendezett Telekom Olimpián (annak kiegészítő eseményeként) került sor” – mondta el Szőcs Gábor, a Magyar Telekom HR kompetencia specialistája. „Mivel ez az esztendő az Olimpia és a Paralimpia éve, a liciten felkínált szolgáltatást is ennek megfelelően” – módosított tartalommal – az olimpián is szereplő paralimpiai sportok bemutatásával és kipróbálhatóságával valósítottuk meg” – tette hozzá Szőcs Gábor.

A program keretében a sportnapon versenyzőként vagy szurkolóként több mint 3000 munkatárs és családtag vett részt, ahol a fogyatékkal élő személyek által űzött sportok közül a kerekesszékes kosárlabdát és a kerekesszékes vívást próbálhatták ki az érdeklődők. „A Magyar Telekommal közösen próbáltuk úgy átalakítani szolgáltatásunkat, hogy az minél jobban segítse a vállalat által kitűzött HR-célok elérését” – meséli Nyirati András az alapítvány képviselője. Hozzátette: „úgy gondolom, hogy egy sikeres programot valósítottunk meg és remélem, hogy az együttműködés a későbbiekben más projektekben is tovább folytatódik.”


A Telekom felelős munkáltatóként kiemelten fontosnak tartja, hogy munkatársai számára folyamatosan lehetőséget biztosítson arra, hogy személyes tapasztalatokon keresztül „élhessék át” – akár csak egy rövid időre is – a fogyatékkal élő személyek, vagy hátrányos helyzetű csoportok nehézségeit. „Ennek érdekében indítottuk útjára 2010-ben a „Próbáltad már…?” elnevezésű érzékenyítő programsorozatunkat, amelynek keretében évente 2-3 alkalommal tartunk ilyen típusú érzékenyítő eseményt. Tapasztalataink szerint ez az egyik leghatékonyabb formája annak, hogy munkatársaink megértését, nyitottságát, és befogadását erősítsük az egyes hátrányos helyzetű csoportok tagjaival szemben” – fűzte hozzá a Telekom HR kompetencia specialistája.

Kapcsolódó anyagok:

A Szempont Alapítvány és a Magyar Telekom Nyrt. együttműködése

A Motiváció Alapítvány és a Magyar Telekom együttműködései 

Az emberség erejével Alapítvány bemutatkozója