IFUA Horváth & Partners

The Performance Architects – A teljesítmény építészei Az idén 20 éves IFUA Horváth & Partners az egyik legnagyobb hazai vezetési tanácsadó cég, amelynek anyacége világszerte 11 irodát tart fenn és mintegy 400 embert foglalkoztat. A nemzetközi Horváth & Partners csoport tagjaként az IFUA Magyarországon is fontos feladatának tekinti, hogy a nemzetközileg elterjedt korszerű vállalatirányítási és működésfejlesztési módszereket a magyar vállalati szférában meghonosítsa. A cégcsoport nyolc ország 11 városában működtet irodát, szolgáltatásai a „Highland Worldwide” tanácsadási hálózattal fennálló partneri kapcsolat révén pedig további helyszíneken is elérhetőek.

Az IFUA 100 fős budapesti irodája éves szinten közel 300 projektet valósít meg, ezzel az egyik legnagyobb tanácsadó cégnek számít a vezetési tanácsadási területen.

A cég ügyfelei Magyarországon elsősorban a pénzügyi szféra, energetika, autó- és beszállító-ipari, vegyipari és gyógyszergyártási cégek, közüzemi szolgáltatók, közlekedési vállalatok, valamint a központi és helyi közigazgatás intézményei közül kerülnek ki.

A budapesti iroda – mely nyolc magyar partner irányítása alatt áll – létszámát tekintve a második legnagyobb a csoporton belül. A cég nettó árbevétele a 2008-09-es üzleti évben meghaladta a 2,2 milliárd forintot.

www.ifua.hu

» Vissza