Megszülettek az idei Civil Licit szolgáltatásai

HUMÁNERŐFORRÁS-FELADATOKAT IS MEGOLDANAK CIVIL SZERVEZETEK

Zöld beszerzési rendszer bevezetése, kismamák visszatérését segítő képzési program, megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását segítő komplex projekt, érzékenyítő tréningek – ilyen és ehhez hasonló civil szervezetek által felkínált vállalati programokra lehet licitálni az idei Civil Licit aukción 2012. november 6-án. Az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Civil Licit célja, hogy ösztönözze a non-profit és a for-profit szektor együttműködését. A program szakmai támogatója a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.

Noha egyre nő azon vállalatok száma, akik jelentős lépéseket tesznek a környezeti és/vagy társadalmi fenntarthatóság megteremtéséért, mégis kevesen vannak, akik civil szervezetekkel nem csak egy-egy adományozás kapcsán kerülnek kapcsolatba, hanem konkrét vállalati HR-projektek (tréningek, képzések, családi napok) lebonyolításában is igénybe veszik szolgáltatásaikat. A Civil Licit célja nem más, mint e vállalati és civil kapcsolatok erősítése, megmutatva a két szereplőnek az egymásban rejlő üzleti lehetőségeket.

„A magyar állam érdeke is az, hogy a gazdaság és civil társadalom szereplői összehangoltan, versenyképesen tudjanak működni, így a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kiemelten fontosnak tartja, hogy platformot biztosítson minden olyan kezdeményezés számára, amely e cél elérését szolgálja” – méltatta a rendezvényt Csepreghy Nándor, az NFÜ szóvivője. Hozzátette: „a Civil Licit nemcsak a vállalati és a civil szektor összekapcsolását, hanem az állami szervezetek szerepvállalását is jelenti. A rendezvény ötödik alkalommal kerül megrendezésre, az esemény szakmai támogatója a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.”

Innováció és kreativitás – közel 40 pályázat érkezett az idei licitre

A civil szervezetek minden évben pályázat útján nyerhetik el a jogot a Civil Liciten való részvételre. A beérkezett pályaműveket egy független bírálóbizottság bírálta el, melynek tagjai voltak: Gátfalvi Tamás, a Nextent Informatika Zrt. üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese, Dr. Győri Zsuzsanna a KÖVET Egyesület CSR szakértője, Tölösi Kriszta vállalati HR-szakértő, Dr. Matolay Réka, a Corvinus Egyetem Vállalatgazdaságtan Intézetének adjunktusa, Czike Klára, szociológus, szociálpolitikus és Szilágyi Katalin a HR Portál főszerkesztője. Az idei évben közel negyven pályázat érkezett, melyből tizenegy szolgáltatást választott ki a szakmai grémium. „Azokat a programokat értékeltük magas pontszámmal, melyek valóban megvalósítják a civil és vállalati szférában dolgozók találkozását, közös munkáját, egymástól való tanulását a lehetséges szinergiák kiteljesítése érdekében” – mondta el Dr. Győri Zsuzsanna a KÖVET Egyesület CSR-szakértője. „Hisszük, hogy a civil és a vállalati szféra együttműködése új, kreatív és járható utakat nyithat meg a fenntarthatóság felé” – magyarázta a szakértő.

Nextent: az ár és a projektmenedzsment szemlélet is döntő lehet

A Nextent Informatika Zrt. nem csak támogatóként, de a tavalyi évben a legeredményesebb licitálóként is szerepet vállalt a Civil Liciten. „Az idei évben vállalati szakértőként is segítséget nyújtottunk a bírálati folyamatban, ahol is elsősorban a pályázati anyagokban bemutatott szolgáltatások felhasználhatóságát, ár-érték arányát, valamint a pályázó szervezet projektmenedzsment szemléletét vizsgáltuk” – mondta el Gátfalvi Tamás, a Nextent Informatika Zrt. üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese. „A felkínált szolgáltatások versenyképességének, a sikeres együttműködésnek a fentiek rendkívül fontos összetevői”. – tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.

Vállalati „slágertémák” a civilek szolgáltatásai között

„A Civil Licit előző négy évének tapasztalatai mára a civilek nézőpontját jelentősen befolyásolták: a pályázatok mind szemléletükben, mind tartalmilag azt mutatják, hogy a civilek megtanulták, értékeik, tudásuk, tapasztalatuk van, amelyet ha szolgáltatássá tesznek, partnerségen alapuló tanácsadói tevékenységet folytathatnak adománygyűjtés helyett” – mondta el Tölösi Kriszta, vállalati HR-szakértő, a bírálóbizottság egyik tagja.

Az idei szolgáltatások az aktualitásokat sem nélkülözik, hiszen kifejezetten a vállalati „sláger-témákra”, megoldandó vállalati folyamatokra irányították rá a civilek is a figyelmüket, tudásukat. Olyan témákban vállalnak támogató segítségnyújtást a kiválasztott szolgáltatások, mint a kismamák munka világába való visszatérésének feladatai, vagy a megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációjának nehézségei, vagy éppen a környezeti fenntarthatóság megteremtése. „Ezek mind olyan fontos megoldandó humánerőforrás-feladatok és fenntarthatósági kérdések, melyek jelentősen meghatározzák egy vállalat üzletszerű működését” – fűzte hozzá Szilágyi Katalin, a HR Portál főszerkesztője. „Ha a vállalatok hosszú távon elköteleződnek a felelős magatartás mellett és a megvásárolt CSR eszközöket, civil szolgáltatásokat jól építik be HR stratégiájukba, az motivált és felkészült dolgozókkal teli szervezetet eredményez” – tette hozzá a főszerkesztő.

A Civil Licit fenntarthatósági aukcióra 2012. november 6-án kerül sor a Design Terminálban, ahol vállalatok vezetői licitálnak majd a felkínált szolgáltatásokra. A szervezők várják azon vállalatok jelentkezését, akik nyitottak a civil szervezetekkel való együttműködésre, és e játékos formában kezdeményeznének párbeszédet a non-profit szektorral.

Kapcsolódó anyagok:
Kétmillió forintnyi üzlet a 2011-es Civil Liciten 

Először, másodszor, senki többet harmadszor